Albacomp

Albacomp RI Kft.

"Számunkra rendkívül fontos, hogy minden évben bemutassuk a Pollack Mihály Műszaki Kar hallgatóinak, a cégünk által forgalmazott eszközöket, új technológiákat és konzultáljuk az oktatókkal, kari vezetőkkel a műszaki ágazatok, munkahelyi elvárások és a képzés fejlődési irányáról."

Cégünk az Albacomp Számítástechnikai Zártkörű Részvénytársaság ill. elődjei 1998 óta résztvevői a Pollack EXPO-nak, illetve elődjének a Pollack Szakmai Napoknak. Számunkra rendkívül fontos, hogy minden évben bemutassuk a Pollack Mihály Műszaki Kar hallgatóinak, a cégünk által forgalmazott eszközöket, új technológiákat és konzultáljuk az oktatókkal, kari vezetőkkel a műszaki ágazatok, munkahelyi elvárások és a képzés fejlődési irányáról. 

Az Albacomp Számítástechnikai Zártkörű Részvénytársaság, mint a magyar informatikai piac legnagyobb múltú vállalata, jelentős részt vállal a hazai információtechnológia társadalmi és gazdasági hasznosításában.  Célunk, hogy partnereinknek - legyen az magánember, kis-, közepes vállalat, multinacionális cég vagy éppen az állami szféra intézménye - olyan eszközöket és megoldásokat nyújtsunk, amelyekkel az Európai Unióban is sikeresen megállják a helyüket.

Az Albacomp magas minőséget képviselő termékeivel és szolgáltatásaival, illetve környezettudatos tevékenységével előkelő helyet vívott ki magának a piacon. Ennek bizonyítéka az ISO és NATO tanúsítványok elnyerése, ami garanciát jelent ügyfeleinknek a minőségbiztosított szolgáltatásokra. Az európai uniós csatlakozás után, a tudásalapú társadalom kiépítése idején az önkormányzatok számára is egyre fontosabb, hogy az informatikában és az internet használatában is lépést tartsanak a fejlődéssel. Mindezt felismerve az Albacomp arra vállalkozott, hogy integrált informatikai megoldásszállítóként támogatja az önkormányzatokat a helyi e-közigazgatás kiépítésében.

Nagy figyelmet fordítunk a társadalmi szerepvállalásra is. Széleskörű támogatói tevékenysége tükrözi, hogy a cég már évekkel ezelőtt felismerte: az üzleti sikerek elérése, a gazdasági élet fejlődése mellett szükség van arra is, hogy az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a sport is lépést tudjon tartani a folyamatos környezeti változásokkal. 

Főbb tevékenységeink közé tartozik  a kutatás és fejlesztés, rendszerintegráció, informatikai biztonság, szervizszolgáltatás, outsourcing, hálózatok tervezése, kivitelezése, konzultáció és fejlesztés.

100%-os magyar tulajdonú cégünk 1985 óta van jelen a piacon, 23 éve a hazai IT iparág élvonalában 2,5 milliárd forint saját tőkével, 400 magas szakmai képzettséggel rendelkező munkatársat foglalkoztat.

A Pollack EXPO nemcsak szakmai és személyes beszélgetésekre ad lehetőséget kari vezetőkkel és üzleti partnerekkel, hanem egyúttal a Dél-Dunántúl egyetlen szakkiállítása, ahol a térség információtechnológiai cégei bemutatkozhattak. 

Az előző érvek miatt, idén is szeretnénk megjelenni a kiállításon, résztvevője lenni a szakmai bemutatóknak, újra találkozni sok kedves kollegával, partnerrel.



Takács Tibor
területi igazgató



Rendezvény helyszíne

Expo Center Pécs -
7632 Pécs, Megyeri út 72.